Átadták Közép-Európa első autistavizsgáló-központját Budapesten
A Madarász utcában a nekik szükséges nyugodt környezetben tudják majd ellátni a gyerekeket.
A Madarász utcában a nekik szükséges nyugodt környezetben tudják majd ellátni a gyerekeket.
Hétfőn a gyerek édesanyja is elhunyt.
Az új részlegen úgy kezelnék az autizmussal élő gyerekek problémáit, ahogy nekik az a legjobb: egy vérvételt vagy egy foghúzást is például a szükségleteiknek megfelelően végezhetnek majd el.
A kórház szerint csak 48 órás csúszásról van szó, egy szakszervezeti elnökként tevékenykedő asszisztens szerint viszont mivel évek óta minden hónap 2-áig megkapják szerény fizetéseiket, gondot okoz a fizetések késése, különösen karácsony előtt. Szerda reggelre rendeződött a helyzet.
A gyámügy másodszor emelte ki családjából a 11 éves fiút, miután megszökött az iskolából. A Heim Pál pszichiátriájáról rendőrautóval vitték át a Menyecske utcai gyermekotthonba, ahonnan először megszökött, másodszor pedig kiugrott az ablakon, és megsérült.
A civil szervezetek közül idén is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte a legnagyobb összeget, 175,1 millió forintot az 1 százalékos szja-felajánlásokból.
A Heim Pál Gyermekkórház valamennyi beérkező esetet ellátta, műtéti várólista bevezetésére nincs szükség – közölte a Magyar Hírlappal az egészségügyi államtitkárság. Korábban a kórház igazgatója azt mondta, 24 műtétet el kellett halasztani a nyári szünidőben és bizonyos beavatkozásokat a Madarász utcai kórházba csoportosítottak át.
A gyerekeket éjszakára bent tartották a kórházban, de egyiküknek sem kell tovább maradnia. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz az iskolai mérgezés ügyében.
Falcolás miatt vettek fel az osztályra egy 12 éves lányt, de az anya elmondása szerint a lány a kórház udvarán is újra megvagdosta a karját, ezután viszont megszüntették a kezelését, arra hivatkozva, hogy megsértette a házirendet. A kórház szerint nem ez volt az ok, hanem hogy a lány állapota nem igényelte a benti ellátást, de ambuláns kezelést felajánlottak a családnak.
Magyarországon elsőként hajtottak végre speciális hallásjavító műtétet a koponya mindkét oldalán egyszerre a Heim Pál Gyermekkórházban. Egy 8 éves, súlyosan halláskárosodott kislány kapott esélyt arra, hogy úgy érzékelje a körülötte lévő világ hangjait, amire korábban esélye sem volt. Egy-egy csontba ágyazott hallókészüléket ültettek be a fülei mögé – hangzott el a keddi RTL Híradóban.
Egy kórházba vitt férfi késelt meg egy mentőst a Heim Pál Gyermekkórház előtt, a férfit elfogták.
Eltűnt egy állandó gyógykezelésre szoruló, krónikus beteg serdülő gyermek a Heim Pál Gyermekkórházból hétfőn - közölte az intézmény.
A kórház dolgozói Hangos-Tóth Krisztinának nevezték el a 2-3 hetes kislányt, aki egészséges, és jól érzi magát.
Óriási olasz húsvéti csokitojást hozott Mága Zoltán hegedűművész a Heim Pál gyerekkórházban ápolt gyerekeknek, aztán az erről szóló sajtóközleményhez csatolt képek szerint a kézzel letört csokidarabokat szétosztották a gyerekek között.
Összesen huszonnyolc gyereket ápoltak szén-monoxid-mérgezés miatt a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban, valamennyien a Pesterzsébeti Jégcsarnokban, egy szombati hokimeccs után lettek rosszul, de vasárnap már mindannyian hazamehettek.
Újszülöttet tettek vasárnap a budapesti Heim Pál Kórház babamentő inkubátorába, a Gyöngy Ildikó Erika nevet kapta.
Egy lánycsecsemőt találtak a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephelyén lévő babamentő inkubátorban.
A rendkívüli időjárási helyzet miatt a budapesti Heim Pál Gyermekkórház éjjel-nappal működő telefonos tanácsadást tart - közölte Nagy Anikó, az intézmény főigazgatója pénteken. Közleménye szerint a 06-1 264-33-14-es számon kérhető segítség.
A tömegesen jelentkező influenzaszerű megbetegedések miatt keddtől látogatási tilalmat rendeltek el a Heim Pál Gyermekkórház és a Madarász utcai Gyermekkórház összes fekvőbeteg-osztályán Budapesten.
Összesen 2930 grammos, 50 cm hosszú és nagyjából egy-két hetes az a kislány, akit a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai kórházának babamentő inkubátorába tettek Budapesten.